HTML

mugar

Friss topikok

Címkék

Biztos győzni akar az MSZP?

2013.08.30. 15:41 Juhász Ábel

Biztos győzni akar az MSZP?

 

Az előző bejegyzésemben az E14-el foglalkoztam. Most lássuk az MSZP-t.  Az elmúlt hónapokban mutatott „ aktivitása, „ elszántsága „ nekem nem azt mondja, hogy igazából nyerni akarnak 2014.ben . Tudom, folyamatosan arról beszélnek, hogy össze kell fogni Orbán Viktor ellen, mi győzünk , az ország érdeke , hogy a Fidesz távozzon a hatalomból, ezért szavazzatok ránk,  stb.

Nézzünk mit tettek eddig  azért, hogy a győzelemhez szükséges bizonytalan szavazókat megnyerjék maguknak,  és bebizonyítsák kormányzóképességüket.  Hát nem sok mindenről hallani. Nincsenek szavazókat, szimpatizánsokat megmozgató akciók a sorozatosan rossz kormányzati intézkedések dacára, helyette döntően az országgyűlésben az ATV stúdiójában sajtótájékoztatókon szerepelnek.  Gondoljunk csak bele, hogy a másodállásban szervezkedő „ amatőr „ civilek hideg februárban több tízezer embert vittek az opera elé, a HAHÁ-sok nagyobb zavart okoztak a kormányban mint a az egész parlamenti ellenzék együtt.  Így viselkedik egy kormányt váltani akaró erő?

Vagy csak ennyi telik tőle, de akkor hogy ne lenne képes győzelem esetén vezetni az országot?

Vagy nem is akarnak nyerni, a vezetőket igyekszenek biztos mandátumhoz juttatni mint 2010-.ben.

Gondoljunk bele, hogy mi várna rájuk, ha megverik a FIDESZ-t

  1. Erős, gátlástalan , ötletgazdag ellenzék, amelyet hatalmat minden áron visszaszerezni akaró politikus vezet.
  2. Számos fontos pozícióban a FIDESZ emberei. Valószínűleg ez okozná a legkisebb gondot.
  3. A mostani kormány intézkedései miatt ( elszegényedés, pénztelenség ) komoly gazdasági- társadalmi feszültség  keletkezhet 2-3 év múlva
  4. Élénkíteni kellene a gazdaságot, hogy legyen adóbevétel, fizetőképesség, munkahelyek. A gazdaság sikeres fejlesztése, irányítása a magyar politikusoknak az utóbbi kb. 15 évben meghaladta képességeit, és érdeklődését. A 200-es évek első felében amikor nálunk kb. 3 % volt az éves gazdaági fejlődés akkor Csehországban 6% körül, gyengén nőtt a foglalkoztatottság is. Gondoljuk végig mennyi szó esik a pártok réséről gazdasági kérdésekről és mennyit foglalkoznak alkotmányossággal?
  5. Meg kelljen oldani azt az csekély problémát, hogy több pénzt kellene adni  pl. oktatásra egészségügyre, úgy, hogy ne nőjön  a hiány, mert újból megindul a kötelezettségszegési eljárás nem ártan csökkenteni az adókat is, a gazdasági élénkülés miatt. De ez azonnali bevételkieséssel jár.

 

Tegyük fel, hogy az MSZP eddigi kampány teljesítménye nem képességeik csúcsa, mert akkor se ők, se mi nem érdemeljük meg, hogy választást nyerjenek. 

Viszont, ha úgy intézik, hogy 2014-ben nem győznek, akkor a fenyegető problémahalmazt a FIDESZ-nek kell majd kezelni . Ez az eddigi tapasztalatok alapján könnyen újabb adókat , megszorításokat jelenthet, mert a gazdaságirányítás  a kormány számár is kemény dió.  A gondokért pedig az MSZP könnyen és egyértelműen a FIDESZ-t lehet hibáztatni. 

A választási vereségért lehet majd okolni az E14 időhúzását, a kormány fondorlatos intézkedéseit stb . Azért a pártelitnek azért közben meglesz a biztos képviselőség és jövedelem.

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://embereink.blog.hu/api/trackback/id/tr515484982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása