HTML

mugar

Friss topikok

Címkék

Embereink és az EU

2013.08.02. 06:49 Juhász Ábel

Európai Unió és a magyar elit

Már lassan 10 éve tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Rengeteg szabály mellett hatalmas összegű pénzbeli támogatást ( a hazai állami önkormányzati beruházások fejlesztések több mint 90%-át ebből a pénzből valósítják meg ) jelent.

Ezeken túlmenően pedig például bonyolult terepet arra, hogy

az ország érdekeit érvényesíteni lehessen a többi 27 ország mellett, és ne csak a többieknek származzon ebből előnyük.

élvezhessük egy hatalmas belső piac előnyeit,

részt vehessünk új szabályok megalkotásban, és ne csak alkalmazkodni kelljen hozzájuk, vagy ne érdekeikkel ellentéteseket fogadjanak el  

kihasználjuk a hatalmas lehetőségeket pl.  tudományos fejlesztések létrehozására ,

 gazdaság élénkítésére

 A felsoroltak csak lehetőségek, amiket ki kell használni. A jó eredményhez pedig a magánszféra erőfeszítése mellett elengedhetetlen kormányzat tudatos, éveken át tartó cselekvése. A mindenkori kormánynak van a legnagyobb lehetősége és legfontosabb szerepe az Unió nyújtotta előnyök kihasználásra.

Úgy látom, hogy a kormánynak van még a magyar politika szereplői közül a leghatározottabb elképzelése az Európai Unióval kapcsolatban. Adjon minél több pénzt, és semmibe nem szóljon bele. És kiválóan alkalmas bokszzsáknak belpolitikai haszonszerzésre. Az, hogy ez miért jó, és miért nem, hosszas eszmefuttatások tárgya lehet.

De mi a helyzet a többi politikai párttal, a magukat politikai véleményformálónak beállító emberekkel, a médiákban folyamatosan nyilatkozó közgazdászokkal, ilyen-olyan kamarai vezetőkkel?

A nyilatkozataikban nyomokban sem szerepel milyen terveik, ötleteik vannak arra, hogy miként használjuk ki az Unió által kínált lehetőségeket.

 Értem én, hogy fontos  a médiahatóság kiegyensúlyozása, az alkotmányosság védelme, meg az ügyészség jogköre stb. . Értem azt is, hogy az oligarcházás, Bajnaizás, mutyizások folytonos, imamalomkénti ismételgetésétől sok szavazatot remélnek politikusaink, és arra is kiválóan alkalmas, hogy eltereljék a figyelmet a pontos terveik, elképzeléseik hiányáról.

A szavazók egy rétegének mindenképpen van igénye arra, hogy tisztábban lásson az ország „ mostani, és leendővezetőinek,” terveivel kapcsolatban. Ráadásul ez olyan terület ahol nem kell az anyagi forrásokkal törődni, nem jelent fájdalmas „ reformokat” stb.

A kormány részéről sokszor bírálják a brüsszeli bürokratákat. A  közelmúltban történtek olyan események amelyek kapcsán teljes joggal lenne mit a Baroso, Rampuy és társai szemére vetni, de Orbán Viktorék és a teljes magyar „elit” részéről teljes a hallgatás. Hetekkel ezelőtt robbant ki az USA lehallgatási botránya, amelynek kapcsán EU-s vezetőket, lehet, hogy Orbán Viktort is, követségeket (!) is lehallgattak. Ezzel kapcsolatban a fenti urak és társaik, az Európai Unió vezetői (!!) mélyen hallgatnak, gyakorlatilag nem nyilvánítottak véleményt.  Akárcsak a magyar kormány, és más politikusok, sok sajtóorgánum is. Mert az, hogy közlik a tényeket, még nem vélemény, állásfoglalás.

Megindultak az EU és USA közti átfogó szabadkereskedelmi tárgyalások . Ezeket 2014-ben

( alig másfél év múlva !), életbe akarják léptetni. Lehet, hogy pont ekkora nem sikerül, de akkor is nagyon rövid idő múlva érezzük mindennapjainkban a hatását. A  tárgyalások olyan területeket is érintenek, mint például :

szabályozok, szabványok, engedélyezések

egymás területén beszerzési pályázatokon való indulás lehetősége

egymás piacaira való bejutás további egyszerűsítése, könnyítése

amelyek mind az uniós , mind a nemzeti kormányok hatáskörét szűkíteni fogják az elfogadás  után.

 Néhány cikk jelent meg, amiben a tárgyalások elindulásáról írnak. Mi kormányunk álláspontja? Arról lehetett hallani, hogy a francia kormány védeni akarja például kulturális piacát. Mi hogy akarjuk védeni magunkat és Európát a génkezelt élelmiszerektől, hogy akarunk sok 10 ezer új munkahelyet teremteni, megvédeni meglévő piacainkat? Miért nem érzik úgy a politikusaink, hivatásos szakemberek, hogy erről tájékoztatás kellene adniuk a lakosságnak, cégeknek? 

 Tetszik vagy sem, amíg tagok vagyunk, az Európai Unió tágabb hazánk, és ha a vezetőink, politikusok úgy tesznek mintha az ott zajló folyamatok nem érintenének bennünket, akkor hatalmas károkat okoznak nekünk és gyermekeinek. Akkor is, ha a veszteség évek alatt jelentkezik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://embereink.blog.hu/api/trackback/id/tr365439334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása